Black Essence

Mibe kezdtem?

Nemrég kaptam egy felkérést, hogy készítsek el egy slim billentyűt a magam stílusában. Egyéb megkötés volt, hogy elegáns legyen, és látszódjon, hogy van benne anyag. A kettőt nem igazán tudtam összepárosítani, maradtam az elegáns mellett, némi fémmel megspékelve. Nem fogok teljes leírást adni, aki olvasott már régebbi írást tőlem, simán el tudja képzelni a kihagyott részeket. Csak néhány újdonságról szeretnék szólni.

Soha nem volt dolgom még ilyen billentyűvel, épp ezért már nagyon vártam, hogy megérkezzen. Az alapanyag egy Genius SlimStar i820 lett, wifis bill+egér egy dobozban, elfogadható áron.

Az egér kisméretű, inkább laptophoz való, sima 3 gombos példány, a billentyű meg nagyon keskeny, alapból döntött és süllyesztett gombos volt.

Munkában

Itt kezdődött a gondom. Aki látott live-ozni, az tudja, hogy a gombok széleit viszonylag egyszerűen és gyorsan szoktam lekapni. Elő a kis multi gép, korong fel, és ahogy áll, végighúzok egy sort, aztán pihi. Ezzel a módszerrel viszonylag gyorsan és kevésbé fárasztóan lehet dolgozni.

Itt azonban a süllyesztés miatt egyesével ki kellett szedni őket, és megint egyesével levagdosni a széleket. Kellemesen eljátszogattam vele két napig így karácsony előtt. Plusz jött a sarkok levágása (kisméretű gombok kerültek rá, kilógott volna) és az élek lecsiszolása. Ezzel eltelt a 3. nap is.

Különösebb cicomát nem akartam rá, mindössze a nyíl gombok feletti Genius feliratot eltakarni egy kis dísszel, meg az oldalsávra két sor szegecset, amik direkt nem egyforma távolságban vannak.

2. probléma
Már régóta kétkomponensű ragasztóval dolgozom, egy megszokott márka, nem volt gondom vele eddig. Átlátszó, viszonylag sokáig lehet egy keveréssel dolgozni, nem köt meg. A múltkor azonban kipróbáltam ennek a gyors kötésű változatát. Jó, csak én vagyok lassú.

Egy fél adaggal (ugye itt kis felületekről van szó) alig pár gombot tudtam összerakni, és már kötött. Úgyhogy most vissza akartam térni a régihez, de helyette csak az extra erős típus volt. Mindegy, megnéztem, 30 percnyi ragasztási időm van, az a felére elég is. Kibontom, gyönyörű szürke színű, a lyukon alig lehet kinyomni, utána meg elállítani, cserébe a tubusok felében levegő volt. Maradt még, de azt hiszem, kerülni fogom.

3. probléma
Szegecsek az oldalsávon. Csináltam papír sablont, ahol a lyukakat kimértem és megpróbáltam valahogy átmásolni több-kevesebb sikerrel a gépre. Amikor ez megvolt, elő a fúrót, de csak addig, amíg az első fordulatnál nem éreztem, hogy elkezd csúszni a széle felé. Még időben megfogtam, nem karcolta fel. Irány a konyha, hústűző tű, gázláng, kesztyű, és ezzel égettem bele a lyukakat.

4. probléma
Az “egyéb” gombok. Mivel már régebben rájöttem, hogy a nagy gombok alatt lévő kis fém pálcika a billegés megakadályozására szolgál, ezért ezeknél az egyik hosszú oldalt meg kellett hagyni (ott kapcsolódik), viszont valamivel el is kellett takarni. Ezért 2 mm-es rézlemezből vágtam ki a gombokat, ráhagyással, megcsiszoltam, a széleket políroztam, és mint minden réz alkatrész, kapott lakkot is.

Az egér még egyszerűbb lett, a hátsó kis pereme kapott 5 szegecset, illetve két gombot az eleje.

Végeredmény

egy hozzászolás Black Essence

  • avatar joexy  mondja:

    Üdv!

    Jól sikerült alkotások. 🙂 Lenne egy-két kérdésem:

    A billentyűket (ruhára való) gombokból csinálod? Fémből vannak, vagy csak a színük olyan? A gombfeliratot véded valamivel (fólia, stb…)? Hogyan oldottad meg, hogy a gombok egy vonalba essenek? És a legfontosabb: honnan lehet ilyen gombokat beszerezni?

    Köszönettel: Joe

Válaszolj