pedig tagged posts

STARGATE Mod

201303241362

          Előzmények:

Erre a témára sok megoldás született az évek folyamán, külföldi és hazai modderek-től egyaránt.
Gondoltam egyszer én is nekifogok és az én elképzelésem szerint megvalósítom.
Sokáig nem volt meg az a részlet, amivel látványos, ugyanakkor használható számítógépet lehetne létrehozni.
Ahogy teltek a napok mindig jöttek az újabb és újabb ötletek,de az tisztán látszott hogy nem lesz egyszerű
megvalósítani.
A végén két változatnál maradtam,ekkor még nem tudtam eldönteni melyiket is lenne szebb, praktikusabb,
használhatóbb,látványosabb.

Az első változat:

Két egyforma kapu lenne egymásnak háttal fordítva,az egyik a bázison levő,a másik pedig a sok világ közül az egyik.

A bázison levőn terméseztessen az írisz is helyet kapna és a rámpa is.    

Olvasom tovább

BaluC – Silver Dragon mod

A következő műsorszám termékmegjelenítést és nyomokban mogyorót tartalmazhat! Tizenkét éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott, mert „pornó” van benne!

Az Első Magyar Modding versenyre kivittem az akkori alkotásomat, aminek nem volt fantázia neve. Emlékem szerint a kiállítás napján szegezte nekem a kérdést Edu, hogy mi a neve a gépnek, amit a sorszám mellé írhat. Lányos zavaromban elkereszteltem Blue Towernak.

Olvasom tovább

Hogyan készült a lépegető ?

Tervezés:

Mint minden elképzelést, az elején alaposan át kell gondolni és meg kell tervezni mit és hogyan szeretnénk megvalósítani. A kiindulási alap egy midi ház és az interneten található rajzok voltak,némi rétegelt lemez és faanyaggal kiegészítve.
Kezdetnek arra gondoltam megrajzolom egy falemezre 1:1 méretben a főbb vonalakat, mivel így válik igazán láthatóvá mekkora is lesz a kész állapot.

Alapok:

Az alapházat, illetve formáját, enyhén trapéz alakúra kellett kialakítani ahhoz hogy megfelelő legyen. Fa kiegészítéseket felhasználva ezt könnyen sikerült megvalósítanom. Ezzel még nem ért véget a dolog mert a kábeleknek valahol utat kellett találni,méghozzá úgy hogy a látvány ne változzon...

Olvasom tovább

Fa Chopper egy Magyar motorkerékpár-rajongótól

Talán nem túlzás azt mondani hogy rendkívül ötletes és kreatív dolgot alkotott Puskás István.
Az akácfából épített motorkerékpárt Tiszaörsön mindenki megnézheti.
A mozgáshoz szükséges erőt pedig egy 126-os Polski Fiat motor biztosítja amivel akár 30-Kmh sebesség is elérhető.

Gratulálunk, és rendkívül büszkék vagyunk arra amit István létre...

Olvasom tovább

Prohardver interjú

Mindenek előtt nagy nagy köszönet a PH csapatának hogy érdemesnek találták munkáim bemutatását a Prohardver oldalon, ráadásul a fő hírek között.

Mindenképp nagy lendületet jelent számomra, hiszen még jobban arra ösztönöz, hogy még szebb és jobb alkotásokat próbáljak létrehozni.

Olvasom tovább

Steampunk gőz nélkül

Gyakorlatilag egy hasznavehetetlen dolgot láthatok,de lehet hogy mégsem, hiszen kinyit egy üveg bort és még ki is tölti.
Mi a véleményed az efféle szerkezetekről?

Olvasom tovább

Predators arm computer 3 (AVP mod)

Mivel a kijelző panel elektromosan már elkészült, elérkezett az idő hogy programot írjak a kontrollerbe és dobozba építsem.
Ehhez az alap dobozra még a megfelelő mintákat, gombokat, kivágásokat, meg kellett rajzolni.


Persze ezek csak vázlatos tervek, a végső formát CAD programban készítettem el.

A kész doboz alkatrészeket még csiszolni kell, ezért erről most nem teszek fel képet, de pótolni fogom.Ha Ha

A leírás közben eltelt pár nap és már tudom is pótolni a hiányzó képeket és már a festés is alapokban elkészült.
Kis javítások és kiegészítések azért még lesznek.


Az AVP mód egy kiegészítő elemét,pontosabban a VGA felett található ventillátor takaró lapot is, sikerült a doboz alkatrészeivel együtt kimarnom CNC-vel.


Majd látvány pr...

Olvasom tovább

Foci? (soccer)

Már többen jelezték hogy hol található az oldalon focival kapcsolatos videó kép stb.
Sajnálattal közlöm hogy sehol!
A Soccer szó itt csak becenév formájában van jelen és a weboldal is ennek hatására lett Soccer-TV.
Az oldal fő profilja a kreativitás előtérben a moddingal és minden más ami különleges, érdekes, formabontó és egyedi.
Persze játékokról és filmekről, sőt hardverekről is találhatóak írások.
Ha viszont focit keresel az oldalon akkor rossz helyen jársz,ha csak nem modding szempontból vagy rá kíváncsi.

Olvasom tovább

Steampunk PC mód

Argentínában is sokan kedvelik a moddingot!
Pablo Suarez ennek a szemet gyönyörködtető módnak a megálmodója, fogaskerekeket csöveket felhasználva nagyrészt kézzel készítette ezt a gépet.
Hihetetlennek tűnik de az építés folyamán csak nagyon

Olvasom tovább

Építs magadnak Porschét!

Amit most látni fogsz az nem más mint hogy, hogyan is építhetsz magadnak

Olvasom tovább